Blog

Megéri napkollektort telepíteni rezsicsökkentés után?

2014.09.29 20:02

A napkollektor és a napelem nem elérhetetlenül drága, egy 3,6 kW-os, családi házra való napelem-rendszer kiépítése és engedélyezése 1,5-2 millió forintba kerül. Az érdeklődés óriási a rezsicsökkentés ellenére is, csak senki nem rendel, mindenki kivár.

Ellentmondásos a magyarországi helyzet: a kormány 2013 októberében meghirdette, hogy készül az Energia- és klímatudatossági Szemléletformálási Cselekvési Terv, mondván, “a nemzeti energiastratégiai célok nem valósíthatók meg az állampolgárok tevékeny részvétele nélkül, és elengedhetetlen a környezet- és energiatudatos közgondolkodás megerősítése”. A lakosságnak most kevesebbet kell fizetnie a rezsiért, tehát nem érdekelt a zöldenergiára való átállásra - főleg, mert állami támogatás híján a berendezés kiépítését csak egy szűk réteg képes megfizetni. A lakossági rezsicsökkentést a cégekre, mint nagyfogyasztókra terhelték át, tehát az ő számlájuk emelkedett, bár ezt a világpiaci alacsony árak miatt most kevésbé érzik. Ám a több éve elhúzódó válság miatt a napi túléléssel vannak elfoglalva, nem pedig az energiapazarló elavult irodaházak vagy üzemcsarnokok korszerűsítésével.

Magyar felhasználói tapasztalatok alapján az átlagos fogyasztás 5 kWh/nap/fő. Egy 3,6 kW-os teljesítményű, délnyugati fekvésű napelemrendszer éve szinten 4000 kilowattóra energiát termel, ami rezsicsökkentés előtti áron nagyjából 200 ezer forint volt. Tehát ha előre kifizette valaki, akkor tíz év alatt megtérült a beruházás.

Ha hitelből valósítja meg a napelem kiépítését, akkor úgy kell felfogni, hogy a hitel törlesztőrészlete olyan, mintha az áramszámlát fizetné. Optimális esetben tíz év alatt kifizeti, utána pedig néhány évig nem lesz áramszámlája - igaz, a rendszer ennyi idő alatt el is használódik, tehát kezdődhet a következő beruházási kör, de a technológia fejlődésével várható, hogy egyre hosszabb lesz az új készülékek élettartama.

“Napenergia vonatkozásában az elvi teljesítmény több tízezer MW lehet [Magyarországon], a legjelentősebb korlátozó tényező a berendezések magas árához kapcsolódóan a rendelkezésre álló támogatási keret”, olvasható a 2010-2020 közötti időszakra szóló kormányzati Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben, amely abban reménykedik, hogy “a következő években várható, hogy a berendezések ára csökken, teljesítményük és hatásfokuk növekszik, ezáltal a fotovoltaikus rendszerek egyre piacképesebb termékekké válnak”.

Napkollektor

2014.09.26 14:56

Melegvíz-előállítás és fűtésrásegítés

Napjainkban a gyors ütemben emelkedő energiaárakkal szemben a megújuló energiaforrások használata már valóban megtérül. A Wagner cég termékei az állandó termékfejlesztés mellett megfelelnek a legmagasabb szintű minőségi követelményeknek is. A szolártermikus berendezések alkalmazásával nem csak pénzt takaríthatunk meg, hanem nagymértékben hozzájárulunk környezetünk védelméhez is.

Tudta, hogy egy átlagos családi ház CO2 kibocsájtásának jelentős részét a használati melegvíz és a fűtési energia előállítása teszi ki? Ez akár 30-40%-kal is csökkenthető napkollektorok alkalmazásával.

A napenergia felhasználásának ezen kívül számos pozitív üzenete is van:

- a tiszta energia használatával innovatív és előretekintő gondolkodást közvetítünk
- napkollektoros rendszer telepítésével növeljük ingatlanunk értékét
- tiszta, megbízható és zajmentes rendszer tulajdonosává válunk
- csökkentjük az energiaszolgáltatóktól való függőségünket is

 

A Földre érkező összes energia a Napból származik.

A direkt és a szórt sugárzás hővé alakítása után az energia az épületek vagy medencék fűtésére és használati melegvíz előállítására használható fel.

A Wagner & Co. erre a célra gondosan optimalizált kollektort fejlesztett ki. Egy egyszerű fekete felület a rá eső hullámhosszú napsugarak 88%-át nem tudja hasznosítani, míg napkollektoraink abszorber felülete csupán 5% felhasználatlan napenergiát juttat vissza a környezetbe. Az AR jelzésű kollektorok speciális 4 mm-es tükröződésmentes üvegborítással készülnek, melynek fényáteresztő képessége 96%! Ennek köszönhetően 10%-kal magasabb hozam érhető el a hagyományos szolárüveggel fedett kollektorokhoz képest.


A kollektorok által termelt hő hőcserélőn keresztül egy vízzel töltött tárolót melegít. A megtermelt energia napközben eloszlik a tárolóban, a nap végén pedig a fürdőszobában vagy a konyhában a napból nyert energiával felmelegített vizet használhatjuk fel.

A napenergia hasznosítás új dimenziója - a használati melegvíz előállítása mellett - a családi házak fűtés-rásegítése és kültéri vagy beltéri úszómedencék vizének melegítése. Az optimális napkollektor felület képes az év nagy részében az úszómedence vizét a meghatározott hőmérsékleten tartani, jelentős energia megtakarítást eredményezve. Különlegesen kialakított tárolóinkkal, esetleg több tároló felhasználásával a fűtési időszakban az épület fűtése is részben megvalósítható.

 

1 | 2 >>